ARCHÍV - Hulladékcsökkentési Hét - 2020

2020-ban a DEPÓNIA Nonprofit Kft. ismét csatlakozott az immár 12. alkalommal megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Hét (https://hulladekcsokkentesihet2020.hu/) kezdeményezéshez (European Week for Waste Reduction, EWWR), mely 2020. november 21 - 29.  között kerül megrendezésre.  Ez a hét cégünknél 2020. november 23 - 27.  között kerül megrendezésre Zöld hétköznapok elnevezéssel. Az idei év témája a „Lásd és láttasd a láthatatlant!”. A Hét keretében a hulladék keletkezésének megelőzésére, a hulladékmennyiség csökkentésének fontosságára, a termékek újra-használatára, valamint a már hulladékká vált anyagok újrahasznosítására, az ezt segítő szelektív hulladékgyűjtés hatékonyabb kihasználására próbáljuk felhívni a figyelmet, hiszen valljuk, hogy az a legjobb hulladék, ami nem is keletkezik.

Ez a Hét cégünk életében idén kiemelt szerepet kap, ezért időzítettük erre az időszakra több akció megvalósítását. A járványhelyzetre tekintettel főként a munkatársak bevonásával, belső rendezvények által, de a nyilvánosság számára is látható kisfilmeken, online megjelenéseken keresztül próbáljuk láttatni a láthatatlan hulladékot, felhívni a figyelmet a hulladék megelőzésre és az újrahasználatra. Ezeket közösségi oldalunkon és honlapunkon is közzétesszük.

 

ZÖLD HÉTKÖZNAPOK

2020. november 23., hétfő: Kidobott világ… című kisfilmünk bemutatása dolgozóinknak, ennek közzététele több platformon, stúdióbeszélgetés az animációról, a hulladék megelőzésről és újrahasználatról

2020. november 24., kedd: egy korábbi kampányunk és kihívásunk (hulladék megelőzéssel és újrahasználattal kapcsolatos fénykép vagy videó beküldése) a TESZ#2020 (https://deponia.hu/node/963) díjazottjainak kihirdetése: ILYEN VOLT A TESZ#2020 KIHÍVÁS - eredményhirdetés

2020. november 25., szerda: Zöldebéd szervezése a cégnél, ahol képekkel dokumentáljuk, hogy miként lehet hulladékmenetesen vs. hulladékot termelve ebédelni a hétköznapok során a munkahelyen.

Lekvárfőzés a piacon vásárolt legrondább gyümölcsökből, amit már valószínűleg senki nem vett volna meg és a szemétbe került volna. Ezzel az akcióval felhívva a figyelmet a „láthatatlan hulladékra”.

2020. november 26., csütörtök: Gardróbcsere/Gardróbürítés az irodában, majd adományként felajánlása rászorulók részére. („Egy szemeteszsáknyi ajándék”)

2020. november 27., péntek: Hulladékból közös karácsonyfa építés, felhívva a figyelmet a hulladékok újrahasználatára