2026. június 27-én különleges eseménynek adott otthont a Hungaroring: ezúttal nem versenyautók, hanem hulladékszállító járművek vették birtokba a tanpályát. A MOHU által első alkalommal megrendezett szakmai ügyességi versenyen 13 partnercég csapatai mérték össze tudásukat – köztük a Depónia Nonprofit Kft. munkatársai is.
A rendezvény célja nem a gyorsaság volt, hanem a mindennapi munkavégzés során elengedhetetlen szakmai felkészültség, ügyesség, figyelem és biztonságtudatos szemlélet bemutatása. A háromfős csapatok – egy gépjárművezető és két rakodó – olyan feladatokban bizonyíthatták rátermettségüket, amelyek a hulladékgazdálkodásban dolgozók mindennapjait idézték.
A verseny során a résztvevők többek között vészfékezési feladatokat, akadálypályát és hulladékbegyűjtési szimulációkat teljesítettek, ahol minden pont a precíz munkavégzésről, az összehangolt csapatmunkáról és a biztonságos közlekedésről szólt.

Büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink képviselték társaságunkat ezen az országos szakmai rendezvényen, ahol lehetőség nyílt a tapasztalatcserére, az egymástól való tanulásra és a hulladékgazdálkodási ágazatban dolgozó szakemberek közösségének erősítésére.
Gratulálunk minden résztvevőnek a helytállásához, és köszönjük kollégáinknak, hogy elkötelezettségükkel és szakmai tudásukkal méltón képviselték a Depónia Nonprofit Kft.-t!
A rendezvény ismét rámutatott arra, hogy a hulladékszállítás nemcsak felelősségteljes közszolgáltatás, hanem olyan szakma is, amely magas szintű felkészültséget, precizitást és kiváló csapatmunkát igényel nap mint nap.
